Maradna az első botlás bírságmentessége
Egyelőre úgy tűnik, hogy marad a kkv-k első botlásának szankciómentessége - bár egy beterjesztett jogszabály-módosítás az EU-joggal való ütközés miatt eltörölné azt.
Az előterjesztést Palkovics László innovációs miniszter kezdeményezte, melynek elfogadása esetén 2020-tól akár már az első munkaügyi vagy fogyasztóvédelmi kihágás miatt is újra szigorú bírságok elé nézhetnek a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Az eddigi rendelkezés szerint ugyanis az első esetben előforduló jogsértéskor bírságolás helyett csak figyelmeztetést kapnak.
A törvényjavaslat a kkv-k számára kedvező eljárást a tachográfokról szóló 2014-es EU-rendelet egyik pontjával kapcsolatos brüsszeli eljárásra hivatkozva szüntetné meg.
Az indoklás szerint
Egyrészt a bírságmentesítés az uniós kkv-kal szemben nem alkalmazandó, azaz különbséget tesz a honos és nem honos jogsértők között;
Másrészt a figyelmeztetés intézménye nem minden esetben felel meg a szankciókkal szemben támasztott azon követelménynek, hogy arányos legyen a jogsértéssel, továbbá kellő visszatartó erővel bírjon.
Az ITM dolgozik a megoldáson, hogy a lehetőség a jövő évtől is adott legyen a kisebb hibákat ejtő vállalkozások számára.