Felmondási idő

A felmondási idő a jelenlegi Munkatörvénykönyv 68. paragrafusának első bekezdése szerint a felmondás bejelentése utáni napon kezdődik, ezért fontos, hogy a bejelentés jól legyen dokumentálva.

Felmondási idő: a felmondás bejelentése és a munkaviszony megszűnése közötti idő. Ez biztosítja a másik felet, arról, hogy az új helyzet zökkenőmentes legyen.

A munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban az alábbiakban meghatározott tartam lejártát követő napon kezdődik:

  • a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év;

  • a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség;

  • a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság.

A felmondási idő harminc nap.

A munkavállaló felmondása esetén ez a 30 nap meghosszabbodik, a munkában töltött évek alapján:

  • három év után öt nappal;

  • öt év után tizenöt nappal;

  • nyolc év után húsz nappal;

  • tíz év után huszonöt nappal;

  • tizenöt év után harminc nappal;

  • tizennyolc év után negyven nappal;

  • húsz év után hatvan nappal.

A felmondási idő számításánál nem számítanak bele azok az időszakok, amikor a munkavállaló 30 napnál tovább nem kapott munkabért (pl. tartós betegség, Gyes).

A felek ennél többen is megegyezhetnek, de a felmondási idő maximális ideje fél év.

A felmondási idő a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.

Previous
Previous

Adóbevallási határidők 2020-ban

Next
Next

Hogyan legyünk cégcsoport?