Felmondási idő

A felmondási idő a jelenlegi Munkatörvénykönyv 68. paragrafusának első bekezdése szerint a felmondás bejelentése utáni napon kezdődik, ezért fontos, hogy a bejelentés jól legyen dokumentálva.

Felmondási idő: a felmondás bejelentése és a munkaviszony megszűnése közötti idő. Ez biztosítja a másik felet, arról, hogy az új helyzet zökkenőmentes legyen.

A munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban az alábbiakban meghatározott tartam lejártát követő napon kezdődik:

• a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év;

• a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség;

• a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság.

A felmondási idő harminc nap.

A munkavállaló felmondása esetén ez a 30 nap meghosszabbodik, a munkában töltött évek alapján:

• három év után öt nappal;

• öt év után tizenöt nappal;

• nyolc év után húsz nappal;

• tíz év után huszonöt nappal;

• tizenöt év után harminc nappal;

• tizennyolc év után negyven nappal;

• húsz év után hatvan nappal.

A felmondási idő számításánál nem számítanak bele azok az időszakok, amikor a munkavállaló 30 napnál tovább nem kapott munkabért (pl. tartós betegség, Gyes).

A felek ennél többen is megegyezhetnek, de a felmondási idő maximális ideje fél év.

A felmondási idő a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.